THE X FACTOR USA 2013

Sziasztok! Mielőtt megírnám a tehetségkutatókról szóló cikkemet, azelőtt úgy éreztem, hogy meg kell mutassam nektek a külföldi X factor idei mezőnyét, ugyanis engem magával ragadott a műsor. Jó, már fölösleges titkolnom, hogy imádom az ilyen jellegű tehetségkutatókat, főként azokat, amiben énekelnek az emberek. Ezért gondoltam arra, hogy mostantól hozok beszámolókat a kedvenceimről, vagy éppen azokról, akik megnevettettek. Első körben beszámolok az Amerikai Egyesült Államok, majd az itthoni X factor legnagyobb kedvenceiről. Ha te is kedveled a tehetségkutató műsorokat, akkor ezt a bejegyzést neked találták ki...

Így, kezdő bejegyzésnél (ebben a témában) szeretném a zsűrit is "kivesézni". Már nagyon kinőttem abból a tipikus rajongásból, ami fiatalkorban senki életéből sem maradhat ki, hogy szinte már a csapból is az adott sztár,énekes,film folyjon. Így igazából a zsűri tagjairól is csak körvonalakban tudnék beszámolni, de ez nem is lenne a célom, ugyanis úgy gondolom, hogy a műsorból igazán meg lehet ismerni őket megnyilvánulásaikból. Első sorban kiemelném mindegyik zsűritag közös tulajdonságát, ez lehet negatív és pozitív értelemben vett szokás is, bár nálam inkább az előbbi. Túlságosan is szeretnek túlozni. A meghallgatások alatt nem egyszer, inkább százszor hangzottak el bizonyos sablon mondatok. Ezek között: "Ez volt a legeslegjobb meghallgatás ebben a műsorban", de a másik kedvencem a "Négy nagy, kövér igen.". Ezt mindenki eldöntheti magának, hogy melyik kategóriába sorolja, de nem hinném, hogy olyan sokat venne el a műsor varázsából.
Simon Cowell-ről azt gondolná az ember, hogy ő a legkritikusabb, legszőrösebb szívű a négy mentor közül. De az eddigi meghallgatások alapján szerintem ezt abszolút megcáfolta. Igenis reálisan látja a dolgokat, de mégis szeret viccelődni is.
Demi Lovato-ban azt szeretem, hogy nem rejti véka alá a véleményét, érzéseit. Szerintem az eddigiek alapján az ő grimaszai mindent vittek.
Paulina Rubio-t abszolút nem ismertem. Talán még arról sem tudtam, hogy egyáltalán létezik-e. A hangjával teljesen elvarázsol. Ezalatt a beszédhangjára gondolok, egyszerűen varázslatos.
Kelly Rowland szépségével és tudásával tűnik ki számomra a többiek közül. Látszik rajta, hogy nem kis tudással rendelkezik szakmájában. A szépségét remélem nem kell magyaráznom.

És akkor térjünk is át a meghallgatásokra. Eddig 4 ilyen adást tekinthettünk meg a műsorból, ezek közül most az elsőről szeretnék beszélni (ugyanis a másik háromról egy külön bejegyzésben fejtem ki a véleményem). Az első legnagyobb kedvencem Alex & Sierra lett. Ők voltak a másodikok, akiket meghallgattam, és az első hangoktól kezdve libabőr futott át a hátamon a hangjuktól. A dalnak a feldolgozása is megérdemel egy említést, ugyanis az is tökéletes.

A másik nagy kedvencem Lillie McCloud lett, már az első megdöbbentő pillanattal, amikor kiderült, hogy 54 éves. A hangja pedig egyszerűen csodálatos. Kiállt és elénekelte, fantasztikus. De komolyan beszéljenek helyettem a hangok, a nevükre kattintva ti is meghallgatjátok az előadásokat.
Voltak még kiemelkedő szereplők az első meghallgatáson, de őket egy későbbi bejegyzésben láthattok majd. Várom a ti véleményeiteket is a témával kapcsolatban, ezt megtehetitek komment formájában itt lent.
Üdv.: U.
Képek:
FORRÁS
|