Üdvözöllek idetévedt látogató! Te most egy 19 éves fiú (U.) blogját olvasod. De ez nem csak egy blog, hanem annál több. Írásaim különböző témákról, ajánlókról és egyéb kikapcsolódással, kultúrával foglalkozó cikkekről fognak szólni, melyeket úgy érzem, hogy mindenkinek fontos ismernie, tudnia INTERAKTÍV FORMÁBAN. Remélem mindenki megtalálja a számára érdekes és kikapcsolódást nyújtó témákat, melybe szívesen be is kapcsolódik. Ha jobban megszeretnél ismerni, akkor olvasgass bejegyzéseim között.
Sziasztok! Hazai X faktor kezdetekor belekezdtem egy véleményezős sorozatba, amit sikerült elsunnyognom. Bőven elégnek éreztem az amerikai részeket kommentálni. A múltheti hazai X faktorban megszületett az a pillanat, amire biztosan emlékezni fogok sokáig. Ezt a pillanatot Danics Dórának sikerült létrehoznia. Nagyon nem is tudok mit hozzátenni. Ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa meg. Inspirációnak azt hiszem, abszolút megteszi. A műsor véleményezésével pedig az élő show-k felénél fogok "beszállni". Addig is a külföldivel kell beérnetek.
Sziasztok! Lehet, hogy már utáltok a Short notes-os bejegyzéseimért, de nagyon bírom az ilyen jellegű elmélkedéseket. Meg aztán nem is igazán volt időm nagyobb kaliberű bejegyzéseket megírni. A héten szerintem nem is számíthattok tőlem ilyesmire, több mindenre kell koncentrálnom.
Ti, hogy álltok a halloween-nel? Engem abszolút nem tud meghatni a dolog. Egyedül a tökös formájú díszeket csípem az egészből(nem félreérteni!!!!), de itt Magyarországon szerintem sincs szükség ilyesféle ünnepre. Arról nem is beszélve, hogy valóban gyönyörű ünnepünk a holnapi nap. Meghitt, kicsit lelassul az élet, és mindenki megáll egy kicsit visszaemlékezni azokra, akik már nem lehetnek köztünk.
A napokban kaptam egy "írj 7 dolgot magadról" blogos díjat, mégpedig Elisabeth-től, amit nagyon köszönök neki. A szabályoktól eltérően, én csak random 7 dologgal szánlak meg titeket.
Nagyon családcentrikus vagyok. Imádom a családom!
Régóta bloggerkedem, és tudom, hogy ez még sokáig elkísér majd az életem során.
Imádom a lakberendezést, ezért állandóan kattog az agyam azon, hogy min tudnék még javítani az otthonunk összhangján.
Gyakran rám tör, a csináljunk valami kreatív dolgot saját kezűleg. Általában ezeket szeretem elajándékozni.
Leérettségiztem, és jelenleg 1 év szünetre "kényszerültem".
Úgy gondolom, hogy nem kell ráparázni a párkapcsolati dolgokra. Egyszer úgyis találkozok a nekem szánt hölggyel.
Sziasztok! Igen! Egy kicsit előbújt az elveszett bárányka. Eléggé elfoglalt voltam az utóbbi napokban, ami számomra abszolút pozitív élmény. Így legalább egy kicsit lefoglalja magát az ember. Mivel fantasztikus idő volt a múlthéten, ezért tényleg minden pillanatot meg kellett ragadni arra, hogy kiélvezzük az utolsó erőteljes napsugarakat. Valamint egy nagyobb kaliberű terv kidolgozásán is dolgoztam, ugyanis volt egy fantasztikus alapötlet, amit tovább kellett gondolnom. Úgy érzem fantasztikus dolog van készülőben, amit akár már a héten is beindíthatunk. Egyelőre erről az ügyről itt a saját blogomon nem szeretnék beszélni, valamint nem szeretném, hogy a két dolog (a blog és az új tervek) találkozzon. Megpróbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy a blog továbbra is folytatódjon. De annyit elárulhatok, ha a számításaim nem csalnak, akkor egyszer a két dolog összekapcsolódik majd. Mindenkinek további szép napot kívánok!
Sziasztok! Annyira fantasztikus idő van kint, hogy nem kérdés, hol töltöm a napjaim nagy részét. Ma pedig elterveztem, hogy mindenképpen őszi udvartakarítást fogok csinálni. Már összegereblyéztem a leveleket és a hátsó kertben is elkezdtem összerámolni a dolgokat (szemeteket kidobálni; felásni a földes részt, hogy egyenletes legyen; stb...). Már csak néhány dolog maradt kint, amik mind arra várnak, hogy "téli álomba merüljenek" a garázsban. Ti, hogy álltok a télvárással a kertben?
Tegnap megint játszottam a Histórián a Talányoson, és megint +10 kredittel gazdagodtam. Ha így folytatom, akkor semmi gondom sem lesz a jövőben.
És kezdem felfedezni az időzített posztolás előnyeit, így mostantól biztosan ilyen módszerrel lesznek a posztok a blogon, hogy egy kis rendszert vigyek a kuszaságba. Eddig úgy gondolom, hogy naptól és bejegyzéstől függően 14:00-kor, vagy 18:00-kor lesznek a blogon posztolva a bejegyzések. Ha pedig szorgoskodom, akkor lehet, hogy mind a két időpontban. Próbálok mindennap hozni valamit!!
Sziasztok! Már hazánkban, a Cool tv-n is javában folyik az amerikai X-factor sugárzása, ezért éppen ideje folytatnom a négy székes kihívásból kategóriákra szedett beszámolómat. A műsorban másodjára Demi Lovato döntéseivel alakul ki a végső négyes a lányok kategóriájából. Egyesével, sorjában fejtem ki a véleményem a produkciókról, valamint az énekesek eddigi teljesítményéről. A bejegyzés végére, pedig a mentor bőrébe bújok, és összerakom az én négyesemet, akiket elvittem volna az élő adásokba...