Már az első három széria alatt is hatalmas fanokká nőttük ki magunkat a családdal, így nem volt kérdés, hogy ismét beengedjük hétvégi életünkbe a műsort. Ám idén jött el az a pillanat, hogy nem csak a hazai X factor/faktor (kinek, hogy tetszik), hanem az amerikait is elkezdtem párhuzamosan nézni. Lehet, hogy ezért csökkent számomra a hazai színvonal, nem tudom. Ettől függetlenül így is élvezhetőnek érzem a műsort és itthon is vannak kedvenceim. Bár a műsorvezetők tehetségüket eddig nem igazán tudták megmutatni, egyelőre nem érzem, hogy hoznák a megszokott színvonalt, amit eddig Ördög Nórától kaphattunk. De a család az első és ezt tiszteletben is kell tartani, főként a kicsi érkezése miatt. De, akkor nézzük is a mentorokat:

Tóth Gabi: Mikor meghallottam, hogy ő veszi át Keresztes Ildikó helyét, nagyon örültem. Ugyanis fantasztikus hanggal és tudással rendelkezik. Gabi az a tipikus hangulatlény. Ha jó kedve van, akkor a rosszakon is tud nevetni, viccelődni, ám amikor már "unja a banánt", akkor igazán oda tud szólni. Néha viszont képes túlzásokba esni, de ezt majd a későbbiekben kifejtem.
Geszti Péter: Az előző szériákban ő volt számomra az a személy, akit nem igazán tudtam hová tenni. Volt amikor nem értettem vele egyet, de volt amikor igazán szimpatikus lett. Az eddigiek alapján bírom, remélem a későbbiekben is tartja magát.
Szikora Robi: Mikor meghallottam a nevét egyszerűen ki tudtam volna szaladni a világból. Annyira nem illik a műsorba, hogy az valami hihetetlen: gondoltam én ezt az elején. De a meghallgatások végére rá kellett jönnöm, tévedtem. Nem röhögtem volna ennyit, ha ő nem lett volna ott. Ő egy külön fogalom, azt viszont senki sem tudja megfejteni, hogy néha melyik bolygóra is tartozik.
Alföldi Róbert: Az elején egy kicsit tartottam tőle is, hogy vajon mi lesz neki a szerepe, de szerintem így utólag, tökéletes választás volt a mentorok felfrissítésekor. Mindig elmondja az őszinte véleményét, ami mindig van, de a humort sem veti meg. Az eddigiek alapján ő a kedvenc mentorom.

Nagy Richárd, Asaf Avidan One Day című dalának átdolgozásával érkezett és ért el sikereket. Engem is sikerült meggyőznie, mivel nagyon jó hangja van a gyereknek, de kérdés számomra, hogy a továbbiakban is sikerül hoznia a színvonalat, vagy nem hozzá illő dalokat fog választani.

Török Béla egy igazán érdekes személyiség, főleg miután kiderült tanítóként dolgozik. Meglepetés volt számomra, mivel első ránézésre, abszolút nem mondaná meg az ember. A hangja is eléggé erőteljes, kérdés, hogy a versenytársak mennyire nyomják majd le. Élő adást nem tudnék neki elképzelni, de majd meglátjuk.

Karapándsity Kristóf eléggé visszafogott stílusával fogta meg a mentorokat, akik aztán örömkönnyekben nyílvánították meg tetszésüket. Alapjába véve semmi gond a hangjával, de hogy ezen mi volt megható, azt sem én, sem pedig a körülöttem élők nem értették. Ezzel egy kicsit visszataszítóvá téve a produkciót számomra.

Krasznai Tünde múltjával tűnt ki először a jelentkezők közül, ezt nem akarom tovább taglalni. Első hangoktól kezdve éreztem, hogy nem mindennapi, egyedi hangszínnel rendelkezik. Az első válogató abszolút favoritja volt számomra. Eddigi teljesítése alapján élő műsor jósolok neki.

Végül érdekes személynek mondható Mitru Tímea, szolfézstanár, aki nem mindennapi "hörgésével" vette le a mentorokat a lábukról. Ez az a kategória számomra ami értékelhetetlen. Nagy teljesítést igényel, de kíváncsian várom a valódi énekhangját is a tanárnőnek.
Üdv.: U.
Képek:
Forrás